2019
Az idei Séta eseményeiről, a kórház látogatások tanulságairól részletesen itt olvashattok: https://www.facebook.com/szuleszuletes/
Összefoglalónk 2019-es Sétáról
Az idei sétán kialakult összbenyomásunkról szeretnénk most beszámolni nektek! Fontos tudni, hogy csapatunk sokféle szakemberből áll (szülészorvos, szülésznő, dúla, pszichológus, stb.), így igazán interdiszciplináris szemléletet tudunk vinni azokra a helyekre, ahova beengednek bennünket. Továbbá a természetes szemlélet és a legfrissebb tudományos nemzetközi elvek elkötelezett hívei vagyunk.
Jó hírek
Először kezdjük a jó hírekkel. Olyan kórházakban jártunk, ahol akadtak pozitívumok is, mint például a vajúdás természetének olyan tisztelete, ami megengedi a szabad testmozgást a vajúdó nő számára, vagy az aranyóra iránti elköteleződés a szakmai gárda részéről. Ha ilyet láttunk vagy hallottunk, akkor nem fogtuk vissza a dicséreteinket, és bíztattuk a kórházi dolgozókat abban, hogy ezen az úton haladjanak tovább.
Amit tenni tudunk
Azon kívül, hogy meghallgatjuk a kórházi szakembereket, mindig teszünk valami javaslatot arra, hogy hogy lehetne meghaladni az esetleges megtorpanásokat. Van, ahol nagy örömünkre ezt nyitottsággal, pozitívan fogadják tőlünk és reméljük, hogy felajánlásaink hosszútávú támogatást nyújtanak a jó irányú változtatásban. Szakemberekkel és szaktudással való találkozás lehetőségét tudjuk biztosítani (például hogyan lehet segíteni a vertikális testhelyzetben történő kitolást), össze tudunk kapcsolni szakembereket, illetve korszerű tudást képviselő szakirodalmat tudunk kínálni. Ellenben nem ellenőrző bizottság vagyunk, ahogyan azt néha hiszik rólunk.
Főbb benyomásaink
Amit évek óta sajnálattal veszünk észre, hogy egy-egy kórháznak vannak erősségei, egy-egy ponton valóban az anya- és a bababarátság feltételeinek megfelelő ellátásban részesítik a családokat, ugyanakkor jelenleg nem látunk olyan kórházat, ahol az anya- és bababarátságnak vagy a családbarátságnak minden feltétele megvalósulna.
Személyes élmények szerepe
Továbbá azt tapasztaltuk, hogy egyes vezetők személyes élményei sokszor keverednek a szakmai irányelveikkel, és olykor ez a legnagyobb jóakarat mellett is megtorpanást okozhat a fejlődésben. Vélményünk szerint az egészségügyi dolgozók számára alapvető fontosságú lenne olyan mentális egyensúlyt segítő csoportok, fórumok kialakítása, amely nem hagyná őket egyedül a munkájukban, az esetleg nehéz tapasztalásokkal. Van erre persze jó példa is, amikor egy osztályvezető főorvosnak gyermekei természetes úton születnek, az meglátszik abban is, ahogy a szülészetet vezeti.
Javaslataink
Az idei sétán felmerült a gyakorlati képzések kialakításának fontossága is. A rutinszerű rossz gyakorlatok felváltása érdekében fontos lenne, hogy a szakemberek lássanak olyan szüléseket, amelyek beavatkozás-mentesen, szépen haladnak, és mennek végbe. A változtatáshoz hiteles forrásból kell tájékozódjanak, valamint direkt módon kellene tapasztalniuk, hogy miért, mennyire és hogyan lehet a természet erejében bízni akkor, amikor egy nő és egy baba egymást segítve mennek végig a SzüléSzületéS folyamatán.
Te mit tehetsz
Szeretnénk biztatni benneteket is kedves csatlakozók, kedves olvasóink, hogy mindenki tegyen a saját lehetőségei szerint saját környezete terében, hiszen akár a legapróbb cselekedet is számít! Lehet ez a szomszéddal való beszélgetés, lehet ez egy iskola osztályában szülésről szóló előadás megtartása, lehet ez szakirodalmi cikk fordítása, stb.
Ars poetica
Meggyőződésünk, hogy a szüléseket nem vezetni, hanem kísérni kell, bízva a természet bölcsességében. Azért, hogy a jelenleg túlkontrollált SzüléSzületéS folyamata a maga ritmusában haladhasson, mind tehetünk valamit!
A NEMZETKÖZI SZÜLÉSZETI KEZDEMÉNYEZÉS (ICI) 12 lépés a biztonságos és tiszteletteljes AnyaBaba-Család szülészeti ellátásért: https://drive.google.com/file/d/1FTDAcnN86lmupA9MWR1k7YKiyoOLFg_l/view
Megnyitó rendezvény az IZU kampuszán (ELTE-PPK Pszichológiai Intézet, Izabella utca 46.) június 28-án, pénteken, 11:00 és 13:00 óra között zajlott, ami ezúttal kórház látogatással folytatódott, és 13:00-kor indultunk a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájára.
A rendezvényen beszámoltunk az idei fejleményekről, a Séta tervezett programjairól és útvonaláról. Családi programjaink között szerepelt:
- Hazay Timea és Antal Kata: A Te hangodat ismerem
- Szántó Dóra Viola
- arc -és pocakfestés
- kavicsfestés
- Panarom termékbemutató
A SÉTA ÚTVONALA 2019-ben június 29. és július 05. között a:
BUDAPEST – JÁSZBERÉNY – HATVAN – GYÖNGYÖS – EGER – BUDAPEST útvonalon vezetett keresztül, szintén kórház látogatással és rendezvényekkel tűzdelve.
Útvonal részletei:
BUDAPESTRŐL – JÁSZBERÉNYRE 2019. június 29. SZOMBAT
Budapestről indulás,
A Lelki Köldökzsinór Egyesület Ördög János szervezésében segít tájékozódni, megismerni kicsit a várost a Zagyvaparti Fesztivál kereteit is kihasználva:
https://www.facebook.com/events/361956484461362/
15:00 órakor bemutatkozik a Lelki Köldökzsinór Egyesület: célkitűzéseivel, módszereivel és eredményeivel a várandós-gondozás, tudatos felkészülés a természetes szülésre, tudatos gyermeknevelés terén
helyszín: Táncsics utca 2 . Ideál rendezvényterem
16:00 és 18:00 között teret (stand) biztosítunk a találkozásra a fesztivál központjában (sziget) a résztvevőivel, a családokkal, a meghívott egészségügyi dolgozókkal
18:00 és 19:00 között közös SÉTA a Zagyva-parti Sétányon
19:00 órától vacsora
vacsora után szabad fesztivál program
JÁSZBERÉNYBŐL – HATVANBA 2019. június 30. VASÁRNAP
délelőtt KÓRHÁZLÁTOGATÁS 9:00-11:00 között JÁSZBERÉNYI Szent Erzsébet Kórház Dr. Varga Zsolt osztályvezető főorvos az osztály dolgozóival fogadja a Sétálókat
11:00 óra körül a csapat tovább indul Hatvanba – útvonal 2 lehetőség: Zagyva Parton, vagy a Gödöllői dombságon át
este HATVAN-ba érkezés
HATVANBÓL – GYÖNGYÖSRE 2019. július 01. HÉTFŐ
reggel 9:00-11:00 között hatvani kórház látogatása, osztályvezető főorvos Dr. Al Ghaoui Nadim és a szülészeti-nőgyógyászati osztály dolgozói fogadnak
11:-től Gyöngyösbe érkezés, alvás
GYÖNGYÖSTŐL – SÁSTÓIG 2019. július 02. KEDD
9:00-11:00 között Kórház látogatás
indulás Mátárba 11:00/12:00 körül, a Mátrát járjuk, lehet csatlakozni hozzánk a kirándulásra!
Mátrában alvás: Sástón
SÁSTÓRÓL – PARÁDFÜRDŐIG 2019. július 03. SZERDA
Mátrát járjuk, lehet csatlakozni hozzánk a kirándulásra!
Parádfürdőn: alvás
PARÁDFÜRDŐRŐL – EGERIG 2019. július 04. CSÜTÖRTÖK
indulás délelőtt, este érkezés Egerbe
EGER (utolsó állomás) 2019. július 05. PÉNTEK
reggel 9:00-11:00 között Kórház látogatás
11:00-17:00 óráig strandolás
17:00-20:00 óráig Összhang Egyesület 10 éves évfordulójának ünneplése!!!
Csatlakozni bármely szakaszon lehet, kinek a maga ritmusában! Szeretettel várunk!
Jelentkezés itt: tornaevahorvath@gmail.com
Az idei szalagjainkra elindult már az aláírás-gyűjtés
A családbarát programokkal tűzdelt megnyitó rendezvényre továbbra is szeretettel várunk minden kedves csatlakozót az IZU kampuszán június 28-án, pénteken, 11:00 és 13:00 óra között a tornateremben és az udvaron, a SzüléSzületéS Fájánál.
A SzüléSzületéS Fánál már az idei perinatális kurzust látogató hallgatók is megemlékeztek utolsó órájuk keretein belül, erről a képek is tanúskodnak!
Találkozzunk mi is ott június 28-án!
Perinat Tábor 2019
Idén is megtartotta évi rendes találkozóját a Perinatális (szak)tanácsadók csapata. Az új évfolyam növendékeinek így oldott, kötetlen légkörben van alkalmunk találkozni a korábbi évfolyamok végzettjeivel, valamint az oktatókkal.
Az alkalom során az új növendékeket „befogadó rítus” keretében fogadja be a perinatális közösség.